Donald Trump barátsága adhat szerepet Orbán Viktornak az USA és az EU közti viták elsimításában
Ha ez így lesz, akkor esély kínálkozhat az uniós pénzek folyósítására, amire már égető szüksége lenne.
Ha ez így lesz, akkor esély kínálkozhat az uniós pénzek folyósítására, amire már égető szüksége lenne.
Az agresszív viszonyulás az államszervezethez összefügg Magyar Péter megjelenésével, mondta el az alkotmányjogász.
Péter, ez most fájni fog. Nem tudsz nadrágszíjat csattogtatni mellettem, hogy elhallgattass.
Kikérem magamnak, hogy a közjogi rendszer működéséről és az elnök feladatairól újra és újra kioktatni próbálja a köztársasági elnököt.
Sorra érkeznek a búcsúüzenetek, megemlékezések az olimpiai bajnok gyászhíre kapcsán.
Vicces kedvében van az MTVA vezetése, ami persze ilyenkor, szilveszter idején megengedhető lenne.
Orbán Viktor és a Fidesz a kegyelmi botrány után saját elhatározásból üresítették ki végleg a köztársasági elnöki posztot.
A két érintett jogszabályt várhatóan a február végi ülésszakban tárgyalják újra.
A Fidesz direkt, jól fölfogott önérdekből csinál bohócot az államfőből.
A köztársasági elnök, megtörve a hagyományt, ezúttal nem újévkor, hanem – mint fogalmazott – a karácsony meghitt örömében mondta el a nemzetnek szóló üzenetét.
Újévi beszéd helyett karácsonyi szónoklat várható idén a köztársasági elnöktől.
Sulyok Tamás több személyes kérdésre is válaszolt a közösségi oldalán.
Egy ütős délelőtt a Sándor-palotában.
Ezrek gyűltek össze a bazilika előtti téren péntek délután.
Szijjártó Péter és Sulyok Tamás után a magyar miniszterelnök is együttérzéséről biztosította Szerbiát.
Nem mindennapi videót osztott meg a közösségi oldalán Sulyok Tamás, köztársasági elnök.
Sulyok Tamás sorra keresi fel az árvíz sújtotta településeket.
Neszmélyen járt Sulyok Tamás.
Ha lehetett tuti aranyéremre fogadni a paralimpia előtt, az a Bp. Honvéd versenyzőjének elsősége volt. A kajak 200 méteres távot (KL1) Kiss Péter Pál döbbenetes fölénnyel meg is nyerte, de aki ismeri, tudja: nem akármilyen utat járt be addig...